iCoachU- a TE sikeredért

2016\12\18

Stresszel a karácsony? Íme 3 stresszmentesítő gyakorlat, melyet még nem késő elkezdeni!

Már-már közhely számba megy, hogy a karácsonyi készülődés az elcsendesedés, lelassulás helyett egy felfokozott tempójú őrületbe csap át az ünnepek előtti utolsó napokban. A kapkodás és rohanás eredményeképpen pedig egyre több az ingerült ember és mire eljön az ünnep kimerülten rogyunk le a karácsonyfa alá. Mit tegyünk, hogy ez az idén ne így legyen?xmas.jpg

  1. Priorizálj, azaz rangsorolj! Írd össze fontossági sorrendben, hogy miket szeretnél még karácsonyig elvégezni majd írd mindegyik mellé, hogy mikor csinálod meg! Mérlegeld, hogy mi fér bele még és engedd el azokat a dolgokat, melyek nem annyira fontosak, hogy elkészülj velük az ünnepekig. Húzd ki azokat a listáról, amikre már úgysem lesz időd! Így könnyebben elengeded majd ezeket és nem nyomasztanak majd, mint elvégzendő teendők. list-820967_1920.jpg
  2. Képzeld el azt a kellemes állapotot, amit át szeretnél majd élni az ünnepek alatt! Időzz el egy kicsit ebben a kellemes állapotban és hagyd, hogy energiával töltsön fel! Írj most egy olyan listát, melyben összegyűjtöd, hogy mi kell ahhoz, hogy stresszmentesen teljenek majd az ünnepek és feltöltődj! Szellemileg, fizikailag és érzelmileg is gondold át, hogy mi az, ami energiával tölt fel. Hogyan tudsz már most rákészülni erre? Mit fogsz megtenni annak érdekében, hogy ez meg is történjen? Írd le ezt az akciótervet és rakd ki egy olyan helyre, ahol minden nap látod is! Ez segít majd abban, hogy meg is tedd ezeket a lépéseket. cup-1891445_1920.jpg
  3. Lassíts, hogy jelen legyél! A tudatos jelenlét, vagy divatos angol szóval mindfulness gyakorlása segít, hogy észrevegyük és átéljük a körülöttünk zajló események apróbb, de annál fontosabb részleteit is. Ebben segít, ha tudatosan megpróbálunk lassítani. Ez nem azt jelenti, hogy csigatempóban végzünk ezentúl mindent, hanem, hogy az olyan cselekedeteinket megpróbáljuk lelassítani, melyeket amúgy lassabban kéne végeznünk ahhoz, hogy meglássuk, érzékeljük a bennük rejlő szépséget, élvezetet. Vegyünk észre kellemes illatokat, dallamokat, ízeket és hagyjuk, hogy jóleső érzéssel töltsenek el és fel minket. stacking-2.jpg

Ha mindezeket a gyakorlatokat megcsinálod és tudatosan készülsz az ünnepekre, akkor harmonikusabban és kiegyensúlyozottabban telik majd a készülődés időszaka is. Mindenkinek békés, stresszmentes ünnepeket kívánok!

Szeretnék időt nyerni, kérem az 5 tippből álló listát

ünnepek stressz karácsony életmód stresszmentes

2016\11\11

Lusta nyelvtanuló vagy? Íme 5 ellenszer, ami kirángat ebből az állapotból!

Te is azok közé sorolod magadat, akik úgy gondolják azért nem elég sikeresek a nyelvtanulásban, mert lusták? Akkor mindenképpen olvass tovább, hogy megtudd mit tudsz tenni ellene!

laziness-cat.jpg

A lustaságot, mint tulajdonságot tartjuk számon, holott ez valójában sokkal inkább egy adott tevékenység irányába mutatott hozzáállásunkat tükrözi. Gondoljunk csak bele, mennyire más a hozzáállásunk akkor, ha valamilyen nyűgös-bajos dolgot kell elvégeznünk, vagy ha valamilyen számunkra szórakoztató dologgal töltjük az időnket. Nincsen olyan ember, aki mindig lusta lenne. Ha azt érzed lusta vagy tanulni, az számtalan dolgot jelezhet, melyek mind orvosolhatóak. Íme az 5 ellenszer:

  1. Válts stratégiát! Ha azt érzed, hogy nem érdekel a tanulás, akkor kérdezd meg magadat, hogy valóban ezt akarod-e csinálni. Ha nem, akkor válts irányt, tanulj mást! Ha igen, akkor keress új stratégiát, valószínűleg az a módszer, amivel jelenleg tanulsz, az nem neked való. Egy nyelvi coach segíteni tud abban, hogy megtaláld a számodra leghatékonyabb tanulási módszereket. Sokszor kitartóan ragaszkodunk egy-egy tanulási módszerhez, mert például az X-nek bevált, holott az nem biztos, hogy nekünk is ugyanolyan jó. Merj változtatni!king-1745093_1920.jpg
  2. Tanulj szórakozva! Ha úgy érzed nincsen kedved a tanuláshoz, annak sokszor a fáradtság az oka. Ilyenkor keress olyan elfoglaltságot, ami kikapcsol, de mégis kötődik a nyelvtanuláshoz. Sokan abba a csapdába esnek, hogy azt hiszik, csak a tankönyv forgatása számít tanulásnak, holott a lényeg, hogy a tanult idegen nyelvvel a lehető leggyakrabban körülvedd magadat! Nézz filmet, hallgass zenét idegen nyelven vagy csatlakozz egy olyan meetup csoporthoz, ahol külföldiekkel találkozhatsz és gyakorolhatod velük a beszédet. pretty-1791927_1280.jpg
  3. Tedd vonzóvá a célod! Elsődleges fontosságú, hogy minden nyelvtanuló tisztában legyen azzal, hogy mi is a célja a nyelvtanulással. Ennek a célnak kellően vonzónak kell lennie ahhoz, hogy ha folyamatosan szemünk előtt lebegtetjük azt, akkor előre tudjon vinni minket az utunkon. Hiszen ez az út viszonylag hosszú és rögös is tud lenni. Amikor pedig valamilyen akadályba ütközünk, akkor ha van egy kellően vonzó célunk, amit fel tudunk idézni, akkor képesek vagyunk motiválni magunkat és erősségeinkre támaszkodva tovább menni.darts-857092_1280.jpg
  1. Merj kilépni a komfortzónádból! Minden nyelvtanulás során elengedhetetlen a komfortzóna elhagyása, ami miatt a tanulást stressz kíséri, viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen mértékű is ez a stressz, mely hathat előremozdítólag, de bénítólag is. Ez utóbbi megelőzhető ha bizonyos komfortzóna tágító, feszegető lépéseket minél többször begyakorol az nyelvhasználó. Minél ismerősebb lesz az adott helyzet annál kisebb stresszel fog járni a gyakorlati megvalósítás és tágul a komfortzóna is. Ez egyre több sikerélményt és önbizalom növekedést eredményez. Továbbá ha az elérni kívánt cél kellően vonzó számunkra, az segít abban is, hogy az érzéseinket, viselkedésünket is megváltoztassuk a cél érdekében, így bátrabban hagyjuk el a komfortzónánkat.silhouette-936717_1920.jpg
  1. Változtass az időbeosztásodon! Építsd be szokásaid közé a tanulást! Bármilyen hosszabb távú dologba vágunk bele, a sikeresség legalapvetőbb kulcsa a hatékony időbeosztás és tervezés. Mielőtt nekiállsz nyelvet tanulni, akár először akár újrakezdőként, érdemes egy nyelvi coach segítségével egy személyre szabott nyelvtanulási tervet készíteni, melyben az időbeosztás kulcsfontosságú szerepet kap. Megtanulod szokásként beépíteni a napirendedbe a tanulást, így a halogatásnak nem engedsz majd teret. notebook-428293_1920.jpg

Egy szó mit száz, ha bármikor az az érzés tölt el, hogy lusta vagy tanulni, akkor vizsgáld meg a fent említett pontokat és merj változtatni az eddigi nyelvtanulói szokásaidon! Bízz magadban és tűzz ki inspiráló célokat, melyek lendületben tartanak majd és sikeres nyelvtanulóvá fogsz válni!

Szeretnék időt nyerni, kérem az 5 tippből álló listát ajándékba 

 

nyelvtanulás motiváció lusta lustaság időgazdálkodás coaching célkitűzés komfortzóna

2016\11\02

Neked vajon való a coaching? Mikor érdemes coach-hoz fordulni?

ladder-698845_960_720.jpg

A mindennapokban mindig vannak új kihívások, melyekkel szembe kell néznünk. Amikor megoldjuk az egyiket, jön máris a következő. És eljön sokszor az a pont, amikor már azt érezzük, hogy ez már túl sok. Nem bírjuk. Nem tudjuk hogyan tovább. Szeretnénk változtatni, de nem tudjuk, hogy hogyan, merre induljunk el. A család, a barátok, az ismerősök előszeretettel adnak tanácsot, de ezek gyakran olyan megoldásokat takarnak, melyek számukra jók, de nekünk meg nem biztos, hogy azok. A számodra legjobb megoldást csak Te tudod! Ahogyan Weöres Sándor is mondta: "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Számtalan alkalommal ott van előttünk, hogy mit kéne tennünk, de nem vesszük észre, mert annyira el vagyunk foglalva az adott problémával és annak a gyökerével, hogy nem a megoldásra fókuszálunk. A coaching során nem kutogatunk a múltban, hanem előrevivő folyamaton dolgozunk, kizárólag a Te megoldásodra fókuszálva.

 Mikor érdemes coach-hoz fordulni?

  • Ha azt érzed állandóan akadályokba ütközöl. Csinálod, csinálod, de csak nem akar sikerülni (például: állandó újrakezdő nyelvtanuló vagy, munkát keresel, de nem jársz sikerrel, stb)
  • Ha valamilyen veszteség ért (Pl. válás, halál, állás elvesztése stb)
  • Ha hirtelen nagy változás áll be az életedben (költözés, házasságkötés, gyermek születés) és tartasz a jövőtől.
  • Terveid vannak amiket meg szeretnél valósítani, de nem mersz belevágni (új állás, költözés, tanulmányok stb)

 

Ha magadra ismertél bármelyik fent említett pontban, akkor bátran fordulj egy coach-hoz, aki támogat majd utadon. Mindezek mellett számos pozitív hozománya is van a coaching folyamatának, melyből csak párat említenék meg.

 

A coaching pozitív velejárói:

  • Gyorsabban eléred célodat egy coach támogatásával
  • Nő a magabiztosságod
  • Javul a kapcsolatod a környezeteddel
  • Életed különböző területei egyensúlyba kerülnek, harmonikusabb életed lesz
  • Önismereted fejlődik
  • Stresszmentesebb életed lesz
  • Időbeosztásod javul
  • Több olyan dolgot csinálsz majd, amit igazán szeretsz is.

Hát nem erről álmodik mindenki? :-)

 

Szeretnék időt nyerni, kérem az 5 tippből álló listát

életmód időgazdálkodás coaching életmódváltás stresszmentes életmód

2016\11\01

TÁMOGASD MEG NYELVTANULÁSOD COACHING-GAL!

icoachyou.jpg

Mi is az a nyelvi coaching?

A coaching Magyarországon még kevéssé elterjedt egyik területe a nyelvi coaching, mely a nyelvtanulás során számos helyzetben hatékony megoldást nyújt a tanulóknak. Ez egy olyan prémium szolgáltatás a nyelvi fejlesztés területén, melyben a nyelvi coach (coach képesítéssel rendelkező nyelvi szakértő/nyelvtanár) támogatja a coachee-t (nyelvtanulót) abban, hogy az a leghatékonyabb megoldásokkal, rövid idő alatt, sikeresen elérje nyelvi célját. A nyelvi coaching során eredményes és magabiztos nyelvhasználó válik belőled, önbizalmad erősödik.

Kinek ajánlott a nyelvi coaching?

Ha külföldi munkavállalásra, állásinterjúra, sikeres nyelvvizsgára, vagy akár idegen nyelven történő üzleti prezentációra, üzleti útra készülsz, akkor a nyelvi coaching a leggyorsabb és leghatékonyabb módja, hogy sikeresen elérd a célodat.

Amennyiben valamilyen nyelvi elakadással küzdesz, nem mersz megszólalni idegen nyelven, vagy már sokadszor kezdesz neki a nyelvtanulásnak, de mindig abbahagyod, mondván nincs nyelvérzéked, időd stb, akkor a nyelvi coaching segít feltárni és oldani a blokkoló tényezőket. Ezáltal lendületet kapsz, motivált leszel és sikeres nyelvhasználó válik belőled.

nyelvtanulás coaching angol tanulás nyelvi coaching

2016\10\17

MUMUSTALANÍTÁS

avagy hogyan szabadulj meg nyelvi gátlásaidtól coaching segítségével

silhouette-936717_1920.jpg

Érezted már a nyelvtanulásod során, hogy valamiért nem haladsz úgy, ahogy szeretnél? Esetleg fel is adtad, mondván nem megy? Ilyenkor rendszerint alá is támasztjuk döntésünket, meglátásunkat, hogy igen, nem haladok, mert nincs nyelvérzékem, nincs időm, rossz a tanár, unalmas a könyv vagy ez az egész nem nekem való, béna vagyok benne. Akár külső, akár belső okot is tulajdonítunk a helyzetünknek, mindig valamilyen negatív hiedelemmel állunk szemben. Ezek mind mumusként vannak jelen a tanulásban és akadályozó tényezők, melyektől ha nem szabadulsz meg, állandó újrakezdő nyelvtanuló leszel, vagy akár végleg fel is hagysz a nyelvtanulással. Fordítsd át pozitívba ezeket a negatív meglátásokat!

Hogy hogyan lehetne ezektől a mumusoktól megszabadulni és kiiktatásuk eredményeként lendületesen haladni a tanulásban?

Legyél önmagad coach-a! Összeállítottam erre egy egyszerű, otthon is kivitelezhető 5+1 lépcsős gyakorlatsort. Ha kíváncsi vagy, akkor látogass el honlapomra és ajándékba elküldöm neked ezt a listát feliratkozásodért cserébe a kupon mellé.  www.icoachu.hu

Próbáld ki Te is és szabadulj meg a mumusaidtól! Sok sikert kívánok hozzá!

nyelvtanulás coaching életmódváltás

2016\10\17

Hogyan segíti a coaching a nyelvtanulást?

ist_wordle.png

Mi is az a nyelvi coaching?

A coaching Magyarországon még kevéssé elterjedt egyik területe a nyelvi coaching, mely a nyelvtanulás során számos helyzetben hatékony megoldást nyújt a tanulóknak. Ez egy olyan prémium szolgáltatás a nyelvi fejlesztés területén, melyben a nyelvi coach (coach képesítéssel rendelkező nyelvi szakértő/nyelvtanár) támogatja a coachee-t (nyelvtanulót) abban, hogy az a leghatékonyabb megoldásokkal, rövid idő alatt, sikeresen elérje nyelvi célját. A nyelvi coaching során eredményes és magabiztos nyelvhasználó válik belőled, önbizalmad erősödik.

Kinek ajánlott a nyelvi coaching?

Ha külföldi munkavállalásra, állásinterjúra, sikeres nyelvvizsgára, vagy akár idegen nyelven történő üzleti prezentációra, üzleti útra készülsz, akkor a nyelvi coaching a leggyorsabb és leghatékonyabb módja, hogy sikeresen elérd a célodat.

Amennyiben valamilyen nyelvi elakadással küzdesz, nem mersz megszólalni idegen nyelven, vagy már sokadszor kezdesz neki a nyelvtanulásnak, de mindig abbahagyod, mondván nincs nyelvérzéked, időd stb, akkor a nyelvi coaching segít feltárni és oldani a blokkoló tényezőket. Ezáltal lendületet kapsz, motivált leszel és sikeres nyelvhasználó válik belőled.

nyelvtanulás coaching idegen nyelv

2016\10\05

LÉLEKWELLNESS, avagy hogyan kényeztesd magad coachinggal

balance23.jpg

A wellness szó hallatán a legtöbb ember a wellness szállodákra gondol, ahol különböző egészségmegőrző szolgáltatásokkal kényeztethetik magukat a vendégek. A sportolási lehetőségek, fürdők vagy terápiák által elsődlegesen testünk jólétét segítjük elő. Természetesen ilyenkor testünk stresszmentesítésének köszönhetően lelkünk is feltöltődik.

De mi van az év többi napján? És mi a helyzet azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak a wellness szolgáltatásokat?

Testünkkel sokkal többet törődünk, mint a lelkünkkel, hiszen az szem előtt van, jobban látszik. Holott lelkiállapotunk is kihat a testünkre, egészségünkre, látszik a tartásunkon, arcvonásainkon és könnyebben megbetegszünk ha valami nincsen rendben a lelkünkkel. Lelkünk legalább ugyanolyan törődést igényel, mint testünk, ezért fontos a mindennapjainkba beépíteni olyan tevékenységeket, melyek lelki feltöltődésünket segítik elő.

Vajon hogyan lehet becsempészni a túlpörgetett, időhiányos napirendünkbe egy kis lélekwellness-t? Sokan most azt mondják, hogy végiggondolni sincs idejük, nemhogy megvalósítani azt. Ha Te is azt érzed, hogy csak rohansz és nincs időd magadra, és szeretnél ezen változtatni végre, akkor gyere el LÉLEKWELLNESS COACHINGRA, ahol megkeressük a számodra legjobb technikát arra, hogy hogyan építs be a hétköznapi rutinjaid közé valami olyat, amit Téged táplál, előre visz, hogy a lelked is megkapja a szükséges törődést. Megkeressük, hogy hogyan építsd be ezeket a szokásokat, hogy tartósan is csináljad majd azokat és hatékonyak legyenek. Idő és energiabeosztásodat is optimalizálod majd a coaching során, hogy legyen időd és energiád azokra a dolgokra, melyek fontosak számodra.

Ápold lelkedet is, hogy tested is több energiához jusson! Így leszel kiegyensúlyozott és jobb teljesítményt tudsz majd nyújtani a mindennapokban is.

lélek életmód wellness coaching életmódváltás énidő

süti beállítások módosítása