Újévi fogadalmaid között szerepel a nyelvtanulás? Íme 5 tipp, hogy sikerüljön elérni célodat!


Ma már az év 5. napja van és ilyenkor szokott eljönni általában az első kisebb mélypont a fogadalmak terén. Január közepére pedig a többség fel is adja. Ne tegyed! Inkább még most az elején gondold át még egyszer és pontosítsd nyelvtanulási célodat! A célkitűzés során az alábbi 5 úgynevezett SMART pontot mindenképpen vedd figyelembe! A SMART angol szó, magyarul okost, eszest jelent és minden egyes betűje 1-1 szó kezdőbetűjét jelenti.

S-Specific, azaz legyen a célod konkrét! Nyelvtanulás esetében például az, hogy 2018. januárjában középfokú angol nyelvvizsgát szeretnék letenni, vagy 2 év múlva szeretnék angolul is prezentációt előadni a szakmámban. Tehát az nem elég, hogy szeretnék angolul tudni. Mikorra? Milyen szinten? Azon belül mire szeretném használni?darts-857092_1280.jpg

M- Measurable, azaz mérhető. A mérés több szempontból is nagyon hasznos. Egyrészt ha mérhetővé szeretnéd tenni a tanulást, akkor muszáj valamilyen tervet is készíts, amiben feltünteted, hogy bizonyos idő alatt meddig jutsz el és akkor hogyan fogod lemérni azt, hogy elérted-e a kívánt célt. Amennyiben hosszútávú a célod, akkor mindenképpen bontsd rövidebb távú célokra is, hogy a folyamat közben rendszeren lásd, hogy meddig jutottál már el. Ez motiválólag hat, mivel ilyenkor a kisebb célok elérésekor rendszeresen lesz sikerélményed. Kitűzheted például, hogy megtanulsz 500 új szót angolul úgy, hogy minden nap megtanulsz 15-öt és a hétvégén megnézed, hogy mennyit tudsz belőlük. Érdemes ezt táblázatban vezetni és akkor követed is a haladást, látod hol tartasz a folyamatban.checklist-1622517_1280.png

A-Achievable, azaz elérhető. Legyen a célod reális, elérhető. Ne tűzz ki olyan célt, amit jellemzően nem lehet teljesíteni, pl 1 hónap alatt megtanulok németül folyékonyan a nulláról. Érdemes megnézni a Közös Európai Referenciakeret (KER) honlapját is, ahol megtalálható, hogy az egyes nyelvtudásszintek mit takarnak és hány óra tanulás szükséges átlagosan az elérésükre. Például a B2 középfokhoz angolból 500-600 óra, franciából 560-650 óra szükséges szerintük ha teljesen a kezdő szintről indul valaki. Természetesen ezek csak mutatók, mert aki már beszél 2 idegen nyelvet felsőfokon, az nagy valószínűséggel könnyebben tanul meg egy harmadik nyelvet, mint az, aki sosem tanult még idegen nyelvet. Továbbá az sem mindegy, hogy azt a többszáz órát milyen módon tölti nyelvtanulással az illető, mennyire szorgalmasan, rendszeresen foglalkozik vele és a gyakorlatban mennyit használja.  runner.jpg

R-Relevant, azaz releváns legyen a kitűzött cél, olyan, amire valóban vágysz és nem csak azért csinálod, mert X vagy Y is teszi. Legyen olyan a célod, ami hajt majd előre folyamatosan az utadon és nem nyűg a számodra.

girl-jumping.jpg

T-Time-based, azaz időhöz kötött. Fontos, hogy tűzz ki határidőket. Sokakat ez rendkívüli lendületbe tud hozni, ha látják, hogy határidőre kell valamit teljesíteniük. Legyen több határidő is, mint amit ahogyan az 5 szó per nap esetében írtam előbb. Így nem fogod tudni a végtelenségig tologatni a feladatot, hogy majd holnap elkezdem, hisz ott van a határidő, hogy hétvégére már 35 szót kell tudjak. A végtelenített halogatás elkerülésén túl a határidők arra is jók, hogy priorizálni fogsz majd a teendőid között és az első helyek egyikére fogod rakni a fontossági sorrendben a tanulást és nem az utolsóra, hisz ott a határidő.clock-blue.jpg

Amikor megfogalmazod a nyelvtanulási céljaidat, a legjobb, ha ezt az 5 tényezőt együtt, egymással karöltve alkalmazod. Írd fel egy lapra ezt a pár mondatot és rakd ki olyan helyre ahol minden nap látod!

Már most állj neki és írd össze a Te SMART céljaidat! Jó munkát és sikeres tanulást kívánok!

Szeretnék időt nyerni, kérem az 5 tippből álló listát